Dömösön soromó várt. Autóval nem lehet felmenni az erdő szélére. Érthető, de nem számítottam rá, rég jártunk erre.Bő két kilométer sétával kezdünk majd az aszfalton. A következő meglepetés, hogy a parkolásért is fizetni kell. Ez is rendben van, szépen kiépítették a parkolót - de erre sem számítottam és tegnap megszabadultam a zsebemet húzó vasaktól.
Sebaj, a közelben a révnél le tudtuk tenni a négykerekűt.
Alig pár lépést tettünk meg, mikor elhalványult a napfény és aggódva néztük a morgó eget. A játszótéri mászókánál elbeszélgettünk egy nénivel az időjárásról, aztán tétován mégis elindultunk az erdő felé.
Az aszfalt vége felé várt minket egy kürtőskalácsos büféautó és előtte a völgyben egy szép, piknikezésre kiépített pihenőhely. Janó egy pohár cukormázas pattogatott kukoricát választott és indultunk tovább.
Az út szélére pakolt szálfa máglyák után bekanyarodtunk az erdőbe. Az erdészet gépeinek sáros nyomai között lépkedve keresgéltük a szárazabb foltokat. A sárga jelzésen, később arról letérve egy kisebb ösvényen, végig a hegyoldalban mentünk fel a völgy tetejéig.
Egy kidőlt fába kapaszkodva lecsúszkáltunk a völgybe.
A völgyben egy friss, agyagos, sáros, cipőmarasztaló földcsuszamláson kellett átvergődnünk.
Kicsit lejjebb önként vettük le a cipőnket. Faltól falig puha iszapon át mezítlábaltunk. Egészen más érzés, ha az ember talpa is közvetlen kapcsolatba kerül a természettel. A patak is jó móka!
Tartalék száraz ruhát sajnos nem hoztunk...
